Michelisz Norbert: A szezon elejétől éreztem, hogy bajnok lehetek idén

Immár kétszeres világbajnok. Michelisz Norbert emellett a TCR-kategória triple crownjával is büszkélkedhet – azaz futamot nyert a Nürburgring-Nordschleife körön, Bathurstben, valamint Makaón. A szezon végén örömmel értékelt.

Júniusban, a Hungaroringen úgy fogalmaztál, minden eddiginél magasabb szakmai színvonalon teljesíted a szezont. Utólag mit mondanál, melyek volt a legfőbb szempontok?

Jól éreztem magam, magabiztos voltam a szezon során. Szerintem sokkal nehezebben tudnak kihozni a sodromból, mint régebben. Tényleg azt érzem, hogy a kulcs számomra az lehet, ha magamra figyelek. Ha a koncentráció megvan, akkor minden eszközöm adott, hogy bajnoki címért tudjak küzdeni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy mindig meg is tudom nyerni a sorozatot. Szerintem a nyár folyamán is azért mondhattam ezt, mert valóban rájöttem arra, ha azt csinálom, amit tudok és nem pedig feltalálok magamban új dolgokat (mosolyog – a szerk.), akkor az lehet a legkifizetődőbb.

Mikor hitted el először, hogy ezt a szezont a bajnoki cím elhódításával fejezheted be?

Az első pillanattól kezdve. Futamgyőzelemmel kezdtem az évet, amely olyan plusz lökést adott, amely elhitette, hogy jó az autó, és jó formában vagyok.

Aztán minden versenyhétvégével, ahogy közelebb kerültem az utolsó fordulóhoz. Még mindig ott voltam a győzelemre esélyes versenyzők között, ez megerősítette bennem a hitet, hogy az év a bajnokság megnyerésével végződhet.

Amikor odaértél a végső győzelem kapujába, eszedbe jutott a 2019-es malajziai futam? Mit gondolsz, miben tudtál ahhoz a helyzethez képest fejlődni?

Azzal, hogy idősebb lettem, egyben tapasztaltabb is. Az első bajnoki cím megszerzése előtt nem tudhatod, mire számíthatsz. Sokkal több dologra görcsölsz rá, mint amire valójában kellene. Másodjára, a döntő pillanatokban már máshogy tudtam kezelni a helyzeteket. Ez mind olyan segítség, amely tapasztalatból fakad. Akár mondhatom úgy is, hogy kevés dolog van, amit nem lehet megvenni, a tapasztalat autóversenyzőként pedig a legértékesebb. Sportolóként fontos, hogy következtetéseket tudj levonni a megtörtént dolgokból, esetekből – de leginkább azokból próbálj meríteni, amelyeknek jelentősége van.

Fotók: Schneider Erika

A sajtótájékoztató teljes képanyagát itt nézheted meg.


You may also like...